A tandemugrás ára: ennyibe kerül velünk ugrani!

máj 17, 2022 | Tandemugrás

tandemugrás árban is megéri! Az élmény megfizethetetlen, de a pénztárcád sem marad üres, ha velünk ugrasz!

A kalandokat, az élményeket megcélzó programok színes kínálata van palettán. Minden vállalkozó szellemű ki tudja magát próbálni, a bátorságát kihívás elé állítani földön, vízen vagy éppen levegőben. A levegőbe csak a legmerészebbek mennek és veszik célba a felhőket. Mi is ilyen élményt kínálunk, a tandemugrást.

tandemugrás árában minden benne van, ami egy ilyen programban költségként számolható el. Elsősorban az ejtőernyő, a tandemugrás teljes felszerelésének a bérlése, de a tandemoktató munkája, szaktudása is, ezt pedig kiegészítik még az olyan tételek, mint a repülő felkészítése is stb. A tandemugrás árát tovább lehet árnyalni azokkal a szolgáltatásokkal, amilyeneket például mi kínálunk. Nálunk három ársávot találnak az érdeklődők, ha a honlapunkon rákattintanak a vonatkozó menüpontra vagyis a tandemugrás árakra. Összesen három csomagot ajánlunk, mindegyik tartalmazza a tandemugrást ugyanolyan feltételek között és időtartamban. A különbség abban áll, hogy a tandemugrást meg is tudjuk örökíteni.

Az alapcsomag a tandemugrás árakat tekintve a legolcsóbb, ezt követi a fotós, majd pedig a videós csomag. Nem meglepő, ha azt mondjuk, hogy a tandemugrás árban legmagasabb csomagja a legnépszerűbb. Ha már egyszer kiugrottál egy repülőgépből és ejtőernyős ugrást hajtottál végre életedben először, miért ne vinnél haza róla egy videó felvételt, ugye? Azt garantáljuk, hogy a kifizetett tandemugrás ár minden forintja a Te nagy kalandodat támogatja és az élmény dokumentálását segíti elő. Legyen ez saját élmény, ajándék valaki másnak vagy páros program, velünk biztonságban lesz mindenki!

A tandemugrás minden lényeges információjáról, köztük a tandemugrás árakról is tájékoztatjuk az érdeklődőket. Egyszerű a dolgod, lépj kapcsolatba velünk a honlapunkon szereplő, valamelyik elérhetőségünkön! Az utolsó lépés az, hogy időpontot egyeztetünk és már nincs más hátra csak az, hogy ugorjunk!

FOGLALÁS MENETE:

Ha szeretnél időpontot egyeztetni tandemugrásra, akkor hívd a +36 70 608 7373-as telefonszámot. Elérhetőek vagyunk minden nap 8.00-20.00 óráig.

Foglaláshoz szükséges adatok:

Az ugró neve, életkora, magassága, testsúlya.
Több ugró esetén, természetesen mindenki adataira szükség van.
Kapcsolattartó személy neve, telefonszáma.
Milyen típusú ugrást szeretne (felvétel nélküli,kézikamerás,kézi+külső kamerás)
A foglalást érdemes minimum két héttel az ugrás tervezett időpontja előtt megtenni!

Alapvető feltételek:

Férfiak esetében 95 kg-ot meg nem haladó testsúly.
Hölgyek esetében 85 kg-ot meg nem haladó testsúly.
15 és 60 év közötti életkor.
megfelelő egészségi állapot
(a kizáró okokról bővebben a részletek menüpontban olvashatsz)

Bezárás
Powered by