Tandemugrás ajándékba legénybúcsúkra? Miért ne?

máj 17, 2019 | Blog

Mindenki tudja, mit jelent a legénybúcsú fogalma, és nagyjából el is tudjuk képzelni, hogy is zajlik: valamilyen emlékezetes program, amit egy hatalmas mulatozás követ; ezzel búcsúzik a vőlegény az agglegényélettől. Az emlékezetes programok mostanában kimerülnek valamilyen csapatjátékban, esetleg versenyben, pedig – lássuk be – ezek nem igazán olyasmik, amik egyedinek nevezhetőek, sőt, valószínűleg a buli idejére már ki is mennek minden résztvevő fejéből. Sokkal jobb ötlet szerintünk, ha a legénybúcsúra, ajándékként tandemugrást adtok a vőlegénynek!

Azt semmiképp nem mondhatja senki, hogy a tandemugrás ajándékba a legénybúcsúra ne lenne felejthetetlen emlék! Illetve egy esetben talán mégis: ha a vőlegény ejtőernyőzik, bár ebben az esetben amúgy is nehéz lesz eléggé extrém ajándékot találni a számára. Mindenki másnak azonban hatalmas élmény a tandemugrás, főleg első alkalommal, hiszen a szabadesés és a látvány páratlan, viszont nem megismételhetetlen!

Fontos megjegyeznünk, hogy sajnos nem mindenkinek adható ajándékba legénybúcsúra tandemugrás, ugyanis a feltételek között számos olyan pontot lehet találni, ami kizáró ok. Ha tehát szeretnéd alaposan meglepni a vőlegényt egy tandemugrással legénybúcsús ajándékként, akkor előtte érdemes egyeztetni a menyasszonyával, vagy a szüleivel, hiszen ők egész biztosan tisztában vannak a súlyával, illetve az egészségi állapotával. A részleteket megtalálhatod honlapunkon!

Ugyancsak lényeges, hogy alkoholos befolyásoltság esetén az ugrás szintén nem végrehajtható, tehát érdemes a bulit csak az ugrás után elkezdeni!

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, és úgy döntöttél, hogy a legénybúcsúra tandemugrást adsz ajándékba a leendő férjnek, akkor egyeztess velünk időpontot már jó előre, nehogy az adott napon ne maradjon szabad helyünk a számára! Ha a honlapunkon található információk nem lennének elegendőek, és kérdésed lenne, abban az esetben is vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

FOGLALÁS MENETE:

Ha szeretnél időpontot egyeztetni tandemugrásra, akkor hívd a +36 70 608 7373-as telefonszámot. Elérhetőek vagyunk minden nap 8.00-20.00 óráig.

Foglaláshoz szükséges adatok:

Az ugró neve, életkora, magassága, testsúlya.
Több ugró esetén, természetesen mindenki adataira szükség van.
Kapcsolattartó személy neve, telefonszáma.
Milyen típusú ugrást szeretne (felvétel nélküli,kézikamerás,kézi+külső kamerás)
A foglalást érdemes minimum két héttel az ugrás tervezett időpontja előtt megtenni!

Alapvető feltételek:

Férfiak esetében 95 kg-ot meg nem haladó testsúly.
Hölgyek esetében 85 kg-ot meg nem haladó testsúly.
15 és 60 év közötti életkor.
megfelelő egészségi állapot
(a kizáró okokról bővebben a részletek menüpontban olvashatsz)

Bezárás
Powered by